Mit kezdjünk az autista gyerekünkkel otthon a koronavírus idején? 4. rész

Mit kezdjünk a viselkedésproblémákkal, ha már így otthon vagyunk?

Mi számít viselkedésproblémának? Elsősorban ezek:

• Minden, ami veszélybe sodor másokat, vagy magát az autista embert.
• Minden, amivel a gyerek zavarja a környezetét.
• Minden, ami neki magának zavaró, vagy ami akadályozza őt a játékban, tanulásban, kommunikációban.

De persze mindenki mást ítél problémásnak és bizonyára érzi is, mi az. :) 

Az első és legfontosabb, amit szülőként tehetünk, a priorizálás: Leülünk (lehetőleg együtt a szülők és lehetőleg papírral, ceruzával) és készítünk egy listát a gyerekünk aktuális problémás viselkedéseiről. Igyekezzünk mindent összeszedni! Ha megvan a lista, állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Ez sokszor nagyon nehéz, mégis elkerülhetetlen ahhoz, hogy dolgozni tudjunk, ugyanis egyszerre csak egy dologba érdemes belefogni. Bármennyire szeretnénk is, nem fogjuk tudni egyik napról a másikra megváltoztatni a gyerek viselkedését.

Ha megvan, mivel szeretnénk foglalkozni, akkor nagyon alaposan meg kell figyelnünk ezt a dolgot: Mikor és milyen gyakran csinálja, pontosan hogyan csinálja, hogyan reagálunk mi, felnőttek és ez mennyiben befolyásolja a dolog lefolyását stb. A szakemberek az úgynevezett S.T.A.R. modellt használják a megfigyelésre. (A star szó egyébként csillagot jelent, de itt egy mozaikszó.)

Ez gyakorlatilag egy táblázat, amiben a dátumon, időponton kívül rögzítik a a körülményeket (S: settings; melyik napszak, ki van jelen, mi történik épp, éhes-e a gyerek, milyen színű ruha van rajtunk, mi történt aznap korábban stb.), a viselkedésprobléma konkrét kiváltóit (T: trigger; pl. hogy megkértük valamire, elvettünk valamit, megtiltottunk valamit, nem sikerült neki valami, épp indultunk stb.), a viselkedés konkrét és minél objektívebb leírását (A: action; pl. a gyerek lefekszik a földre, lábával rugdos és közben sír, vagy 3x azt kiabálja felém fordulva, hogy a "A kurva anyád!", majd elszalad) és a következményeket, vagyis a saját reakciónkat (R: result; pl. hogy rákiabáltam, megkapta, amit akart, vagy beküldtük a szobájába, vagy nevettünk rajta stb.). Saját tapasztalatom az, hogy bár nagyon nehéz egy viselkedés ilyen naplózása, sokszor már közben is sok minden kiderül.

A viselkedés korrigálására szolgáló stratégia kidolgozásához érdemes szakember segítségét kérni, de az otthon töltött idő remek lehet a stratégia végigviteléhez. Ha pl. egy gyerek káromkodik, akkor arra legtöbbször azt javasolják a szakemberek, hogy hagyjuk figyelmen kívül, vagyis tegyünk úgy, mintha észre sem vennénk. Ezt nagyon nehéz megcsinálni az óvodában, iskolában (hiszen mit gondol a többi gyerek) és a tömegközlekedésen is (mit gondolnak és mit szólnak az emberek), annál is inkább, mert kezdetben sokszor erősödik a viselkedés. De ha egész nap csak magunk vagyunk, akkor néhány hét alatt már lehet némi eredmény is. Hasonlóan lehet dolgozni az alvás körüli nehézségekkel is (hiszen most nem kavarnak be az ilyen-olyan programok, vendégek, könnyebb egy állandó napirendet fenntartani) ill. az étkezéssel is.

A problémás viselkedések elleni küzdelem másik fontos eleme a jutalmazás. Erről írtam már korábban itt. Az alapelv nagyon egyszerű, menet közben mégis sokszor nehéz: Nem a problémás viselkedést tiltjuk, büntetjük, hanem a jót jutalmazzuk.

Aki olvasnivalóra vágyik és hozzá tud jutni könyvekhez, azoknak: John Clemes és Ewa Zarkowska: Viselkedés problémák és autizmus spektrum zavarok, Janoch Mónika: Problémás viselkedések megelőzése és kezelése és Eric Shopler (szekesztette, különben ezek szülői tanácsok: Életmentő kézikönyv szülőknek c. könyveit ajánlom.