2015. november 29., vasárnap

Társasjátékot karácsonyra!

Régebben a blogon több olyan társasjátékot is mutattam, amit én készítettem (most a legjobbakat épp nem találtam meg, lehet, hogy majd újra felrakom őket, de íme néhány itt, itt  és itt), de most bolti játékokról lesz szó - a közelgő ünnepre való tekintettel.

Mi nagyon szeretünk társasjátékozni négyesben, úgyhogy minden évben kerül a fa alá legalább egy játék. Idén ezt szeretnénk megvenni, mert a játék alapjául szolgáló könyv nagy családi kedvenc. Remélem, a játék is élvezthető!
A kisebbeknek (óvodásoknak, elsősöknek) szóló kategóriából a Traff Park Társasjáték. Ezt is egy számítógépes játék miatt kapták a fiúk a nagyszülőktől. Egyszerű lépkedős játék, ahol saját döntés, hogy merre megyünk, de érinteni kell 4 megadott pontot, miközben szerencsekártyák is segítik, vagy hátráltatják az előrejutást. Némi rugalmas gondolkodás nem árt hozzá, de ilyen céllal fejlesztő játékként is felfogható.

A Scrabble junior változatát azért szeretjük, mert a még olvasni alig tudó gyereknek is jó a tábla  egyik fele az előírt szavakkal, a másik viszont már majdnem a felnőtt játék.


Egy nagyon izgalmas, itthon talán kevésbé népszerű, pedig szép és izgalmas játék a Ticket to Ride. Több része van, mi az európai alapjátékot ismerjük. Két évvel ezelőtt azért esett erre a választásunk, mert abban bíztünk, hogy az egyik gyereket (akkor 6 éves) a vasútvonalak építése, míg a másikat (akkor 7,5 éves) a stratégia  érdekli majd, és nem is csalódtunk. Nagyon sokat játszottunk vele, gyakorlatilag megunhatatlan.

Itthon is méltán népszerű játék a Catan telepesei, ez mostanában kerül elő többször. Az egymással való cserélgetés, egymásra és több minden másra is figyelés némi fejlesztő hatással is bír, bár ha a család egy-egy tagja ebben gyengébb, a játék úgy is élvezetes :) Sokféle kiegészítő kapható hozzá, úgyhogy évekig élvezhető. (Mi a gyerekek születése előtt felnőtt társaságban is sokat játszottunk.) Két személyes kártyajáték verziója is megvan, néha ez is előkerül.
Szintén élvezetes felnőttként (és akár kettesben is) a Keltis, a kövek útja. Ez is egy igényes kivitelezésű és ötletes játék. Itt kevésbé kell egymásra figyelni (persze akadályozni lehet a másik pontszerzését), de ettől még élvezetes, bár nálunk nagy családi kedvenccé nem vált.

Tavaly karácsonyra kaptuk a Dixit nevű díjnyertes játékot (ennek is többféle változata, kiegészítői kaphatóak). Ez felnőtt társaságban remek szórakozás, gyerekek közül inkább csak azoknak az igazi, akiknek nem okoz gondot mások gondolatainak, logikájának megértése, átélése (vagyis autizmusan érintetteknek kevésbé). Ettől még játszunk néha ilyet is a fiúkkal, és szeretik is, de ez szerintem inkább annak tudható be, hogy a társasjátékozásban amúgy sok pozitív tapasztalatot szereztek már.

A kisebb játékok közül nekünk a SET az egyik nagy kedvenc, ahol összeillő mintázatokat kell keresni, de hasonló a Swish is, amit a barátainknál szoktunk játszani (gyönyörű átlátszó lapjai vannak).
A Hully Gully Junior a reakcióidőt fejleszti (vidám és szomorú arcokkal), a Tic-Tac bummal pedig a nyelvi képességek fejleszthetőek, mert képek segítségével kell azonos témához tartozó szavakat gyűjteni, ráadásul gyorsan (nálunk ez a bizonytalan idő tényező, amit a bomba robbanása jelez, nagyon nem jött be, alig lehetett a játékot magát visszacsalogatni a "köztudatba").


Rengetek kisebb-nagyobb, régi és új játék lapul még nálunk a szekrényben, most csak azokat mutattam meg, amik leggyakrabban kerülnek elő nálunk. Jó jétékot mindenkinek!

2015. november 23., hétfő

Otthontanulók lettünk egy hétre és imádtuk

Aki így, vagy úgy érintett a témában, az bizonyára tudja, hogy egy autista gyereknek nem mindig könnyű az iskola, sőt! Nincs ez másképp nálunk se, ezért épp kapóra jött, hogy a fiam kicsit benáthásodott, így otthon tudtunk maradni egy hétig. Nem volt nagyon beteg, épp csak annyira, hogy kellett a napi sok orrfújás, orrspré, köhögés elleni szer és egyebek, de ezek mellett szinte bármit tudtunk csinálni. Régóta foglalkoztat a gondolat, milyen lenne itthon tanulni, hát most kipróbáltuk.

Úgy csináltuk, hogy a délelőttöt szabályos órákra és szünetekre osztottuk, ehhez órarendet készítettünk, amit együtt átbeszéltük. Azt is előre tisztáztuk, melyik szünetben mit kell, vagy lehet csinálni, beleértve a "gyógyszerelést", a házimunkát, az ivást (nálunk ez kicsit problémás) és a játékot is. Amivel végeztünk, azt (nagy boldogan) kipipáltuk. E mellett természetesen a szokásos képes napirendet is használtuk.

 


Az iskolai 45 percekkel ellentétben mi többnyire 30 perces órákat tartottunk (volt 20 és 40 perces is, a fiam teherbírásától, tananyag mennyiségtől stb. függően), ezt időzítővel jeleztük, mint ahogy a szüneteket is (vagyis volt csengetés :)).


A tantárgyakhoz szorosan kapcsolódó beosztásokon kívül más vizuális segtségek is készülek bőven: listát írtunk, milyen házimunkákat kell megcsinálnunk aznap (és ezért mennyi gyűjthető pont jár, ld itt), ill. arról is, milyen feladatok lesznek a "tesi órán" (10 kör futás, 20 kosárra dobás stb.).

És hogy miért jó otthon tanulni?

  • Mert ez a 30 perc jóval hatékonyabb, mint az iskolai 45 (nincs jelentés, felszólítás, fegyelmezés stb, folyamtos munka van). Vagyis annak ellenére, hogy a napi 5 órával délig simán végeztünk (pedig volt tesó iskolába szállítás, vásárlás, főzés, házimunka), és még így is többet tanultunk, mintha iskolában lett volna (praktikusan iskolán kívüli tananyagokat, hangszer gyakorlást is beiktattunk).
  • Mert mindennel olyan tempóban haladtunk, ahogy épp kellett, és olyan eszközöket használtunk, amit csak akartunk (pl. gyufát, vagy épp számítógépet :)).
  • Mert bármikor felpattanhattunk, hogy valamit kipróbáljunk a valóságban, (pl. hogy az olaj hogyan terül el az élővizek felszínén).
  • Mert az órákra akár a kamion, akár a labda "jöhetett".
  • Mert nem csak a rajz órába fért bele az olló, a kés, vagy a ragasztó használata, így jól kihasználtuk a spontán tanulási helyzeteket.
  • Mert jutott idő a beszélgetésre (egy csomó mindent mesélt az iskoláról, ami egyébként nem egyszerű), mert megtudtam, mi megy nehezen a gyerekemnek, és mi könnyű (ez ugye szintén nem szokott kiderülni), és lett egy csomó közös élményünk.
  • Mert így belefér a napba, hogy együtt készítsük az ebédet (praktikusan olyat, amit jó eséllyel meg is eszik, mégis egészséges, a suliban mostanában sokszor csak kiflit eszik), együtt menjünk vásárolni, vagy épp kerékpározzunk testnevelés óra címszó alatt.
  • Mert így a szüneteket sikerült értelmesen, tartalmasan, nem a padban ülve, vagy téblábolva tölteni: sokat trambulinozott, ugróiskolázott, és a mozgás nagyon jót tett, de a játékválasztó segítségével több olyan játék is előkerült, ami amúgy rég nem.
  • Mert így a szünet épp olyan hosszú volt, ahogy nekünk kényelmes volt, ha előbb elunta, nekiültünk a következő órának, ha nekem akadt valami extra dolgom, vagy ő mélyedt nagyon bele valamibe, meg tudtuk beszélni, és átállítottuk az órát.
  • Mert ugyan a saját feladataimmal nem haladtam nagyokat, de egy-egy teregetés, vagy hajmosás nekem is belefért a délelőttbe.
  • És végül, de nem uolsó sorban (inkább első, csak ide vannak képeim :)) a tanuláshoz csak kisebb részben használtuk a tankönyveket, a legtöbb dolgot igyekeztünk kirakni, "eljátszani",kipróbálni.
Pl: Itt épp a tízesátlépéses összeadást gyakoroltuk gyufákkal - így könnyebb a csoportosítás.



A nyelvtanórán a toldalékolt szavakat szétvágtuk, kérdések segítségével mondatokat alkottunk belőlük.


A környezetismeret órán így csoportosítottunk egy nagy csomó állatos kártyát először házi- sé vadállatokra, utána emlősökre, madarakra, halakra és rovarokra.



És azért így a nagy örülés végén azt is elárulom, miért nem kezdünk jövő héttől máris hivatalos itthontanulásba (mármint az anygai természetű érveken túl, ami szintén nem elhanyagolható szempont :) Egyrészt nagyon idealista módon még  meg vagyok róla győződve, hogy iskolába nem a tananyag elsajátítása miatt érdemes járni (tanulni később is, bármikor és bármit lehet, ha az ember akarja, és nem kell hozzá iskola sem), hanem a társakkal való együttlét, a szociális kompetenciák, a társakhoz, osztályhelyzethez kötött képességek fejlesztése miatt. Másrészt én magam nem érzem alkalmasnak magamat a feladatra, azt hiszem, hamar egymás idegeire mennénk a gyerekeimmel, és erre nem nagyon tudom a megoldást. Mint ahogy az is fontos, hogy a saját gyerekeim nevelgetése a saját házunkban reggeltől estig - bármilyen szép feladata is - nem elégítene ki szakmailag. :)

Azért nagyon sajnálom, hogy a gyerekek életéből ez a fajta otthontanulás kimarad, hiszen ezzel is legalább annyit vesztenek, mintha az iskolát hagynák ki. Viszont megerősödtem abban, hogy nekünk évi néhány alkalommal sort kell kerítenünk egy-egy ilyen hétre - ezentúl már tudatosabban tervezve.

2015. november 19., csütörtök

Színes pálcikás struktúrált feladat

Nem sokat magyarázom, magáért beszél :)
A gyönyörű színes pálcikákat (különben spatulák) a kolléganőmtől kaptam, nagyon köszönöm, Niki!




Na jó, hátha fontosak valakinek a technikai paraéterek:
A dobozt eredetileg le akartam festeni, de aztán olyan gusztán mutattak a csíkok, hogy inkább ahhoz igazítottam az elrendezést.
A spatuláknak való lyukakat sniccerrel vágtam.
A jobb oldalon egy vitaminos doboz van forró ragasztóval beragasztva. Mivel nem volt elég magas, hogy leérjen a doboz aljáig, alá kellett támasztanom, hogy bírja a strapát parafadugót vágtam méretere és rögzítettem (szintén forró ragasztóval) a doboz belsejéhez.

A játékkal két irányban is lehet játszani: kiszedegetni a résekből és a dobozba tenni, vagy épp a dobozból dugdosni (akár szín szerint) a résekbe. Szeretik a gyerekek.

2015. november 8., vasárnap

Hol kezdődik a vizuális segítségnyújtás?

Aki szülőként, vagy szakemberként kicsit is utánaolvas az autista gyerekek segítésének, hamar megtudja, hogy fontos, hogy mindent láthatóvá tegyünk. És talál is ezer példát a neten (itt a blogon is): napirendek, folyamatábrák, szabálykártyák, kommunikációs kártyák és társaik. De nagyon fontos tudni, hogy a láthatóvá tétel nem a képeknél, kártyáknál kezdődik! És ez akkor is hasznos, ha egyébként a gyerekünk jól érti a képeket, vagy a beszédet. (Volt már szó tárgyas napirendről itt és itt, tárgyas kommunikációról itt, de most nem erről szeretnék írni.)

A tér struktúrálása
Ha autista gyerekkel élünk/dolgozunk, a körülöttünk lévő teret is érdemes úgy kialakítani, berendezni, hogy a használata egyértelmű legyen, és könnyen menjen a tájékozódás.
Jó, ha megvan a külön, jól körülhatárolt helye (asztala, szőnyege stb.) a játéknak, az étkezésnek, a munkának, vagy az alvásnak. Jó, ha tudjuk, melyik játék hova való (ehhez is készülhetnek színes dobozok, képek, feliratok, vagy egyszerű szigetelőszalagos jelölések a polcon).


Nálunk az esti-reggeli öltözés helyét egy szék és a szőnyeg jelölik, a ruhák kosárba kerülnek:


Jelölhetjük, hova kerül a cipő, vagy a táska:


Ha nem szeretnénk, hogy a gyerekünk az egész lakást teleszórja legóval, megegyezhetünk, hogy legózni csak a szőnyegen lehet. (A helyett, hogy "ne szórd szét a legókat az egész lakásban, már megint beleléptem egybe!") Ha nem szeretnénk, hogy az asztal sarka, vagy a tűzhely mellett forogjon, ugráljon, kijelölhetünk a padlón egy forgásra, ugrálásra alkalmas kört. (A helyett, hogy "ne itt ugrálj!" vagy "miért mindig ott kell forognod, ahol a legveszélyesebb?") Ezekkel a fizikai támpontokkal, a "hol igen" (a hol nem helyett!) meghatározásával máris sokat tettünk autista gyerekünk könnyebb boldogulásáért.

A tárgyak elrendezése
Szintén sokat segíthet, ha a tárgyakat rendezzük el úgy, hogy egyértelmű legyen, mit is akarunk. Ilyen pl. mikor a ruhákat a megfeelő sorrendben készítjük ki az öltözéshez, pl. így:

(Kép innen.)
Étkezéshez kikészíthetjük egymás után a fogásokat, hogy a gyerek lássa, mi vár rá (persze ez nem biztos, hogy mindenkinél beválik, mint ahogy az összes többi ötlet is egyedi átgondolást igényel!), vagy amikor döntenie kell, hogy mit kér vacsorára, egyszerűen elé tartjuk a kétféle lehetőséget (akár a lábossal együtt), hogy válasszon. (A helyett, hogy elvárnánk, hogy ő az ételek neve alapján el tudja képzelni amit kínálunk és választani is tudjon.)

A tárgyak megjelölése
Vannak problémás viselkedések, amikor a megoldást a tárgyak egyszerű felcimkézése, megjelölése jelentheti. Ha pl. mindig elveszi a testvére játékát, lehet, hogy segít, ha megjelöljük, melyik az övé, mi az, amivel játszhat: ráragaszthatjuk a fotóját, rárajzolhatjuk az óvodai jelét, vagy egyszerűen egy színes pöttyöt, ha ezt érti. Esetleg teszünk egy tiltó jelzést arra a fiókra, amihez nem nyúlhat.
Nálunk a számítógépen is van egy kis pötty, azon a gombon, amit többnyire nyomni kell (ez ma már nem probléma, de mikor elkezdték használni a gépet, segítség volt):


Vizuális jelzés lehet egy nyitott, vagy csukott ajtó, egy kikészített bevásárlókosár, az asztalra tett alátét (akár a tányér és az evőeszközök helyének jelölésével) és még ezer más dolog. 
A vizuális segítségnyújtás tehát messze nem a képekkel, nyomtatással, laminálással kezdődik! Ha kicsit körülnézünk magunk körül, biztos, hogy sok más módot is találunk, amivel máris segíthetünk. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a kártyákra nincs szükség. ;))