2014. szeptember 15., hétfő

Iskola

Elkezdődött az iskola az új elsőssel. Eddig nagyon ígéretes, és bár nyilván nem csak ezen múlik, mutatom, mesélem, milyen vizuális segítségek segítik őt a mindennapokban - egyelőre.

Természetesen van neki órarendje. Az itthoni változat szöveggel és a suliban is használt képekkel készült (a tanító nénink volt olyan rendes, hogy átküldte a képeket, tehát pontosan azok). Igaz, azóta tudjuk, hogy Jákob a csak képeset és a csak szövegeset is remekül olvassa.


Egy ugyanolyan piciben a tolltartóba is került, azóta egy olyan változat is van, amiben az is látszik, mikor megy be hozzá a gyógypedagógus, ill. mikor viszi ki. Ma esti feladatom, hogy egy napközis rendet is elkészítsek, mert holnap kipróbáljuk azt is (egyelőre heti egy nap lesz csak).


Az iskolában, az öltözőszekrénybe van beragasztva egy folyamatábra, ami azt mutatja, mit kell csinálni, mikor megérkezik (öltözés, táska, várni, bemenni a terembe stb.), egy másikat pedig a napközis tanító néni őriz (ugye látszik, mindenki milyen segítőkész? :)), és odaadja Jákobnak ebéd után, mikor készülődni kell haza. Két oldalas, ahogy látszik is. Volt belőle egy korábbi változat is, de azt kissé elszúrtam (sok szöveg volt, kevesebb kép, egy oldalon a hétfő-csütörtöki és a pénteki változat stb.), ezt viszont, úgy tűnik, jól tudja használni.

 

Aztán otthon várja a következő. Nem tudom, ezt hosszú távon mennyire fogjuk használni, az első napokban jól jött, csak akkor nem volt még házi, most már van házi, viszont kicsit másképp alakult a sorrend, nincs bepakolás, mert hétfőn visznek mindent, szóval lehet, hogy ez nem fog kelleni, de azért mutatom:


A tolltartóban van még egy kis matricázás: így mindig bekerül a hegyező a tolltartóba (remélem), és be is lehet csukni utána.


Egyelőre ezek vannak, de biztos, hogy lesz még. És persze a fejlesztésen is használnak napirendet, hordjuk a naplót, alakulnak a szabályok... Jó. :)

6 megjegyzés:

  1. Szia! Jákob milyen suliba jár? Integráló? Van rajta kívül SNI-s az osztályban?

    VálaszTörlés
  2. Szia! Korábbi bejegyzésekben olvashatsz róla, hogyan lett Jákobnak iskolája, az utolsó bejegyzés itt: http://merjmaslenni.blogspot.hu/2014/05/a-nagy-iskolakereses-11-resz-unnep.html Tehát igen, integráló, az ő osztályában auti nincs több, két hallássérült kislány van, a tanítók és a gyerekek munkáját pedig egy szuper, autizmusban képzett gyógypedagógus segíti. (A hallássérültekét utazó szurdopedagógus.)

    VálaszTörlés
  3. Köszi a választ! Visszaolvastam a posztokat, szép harc van mögöttetek. A kisfiam is idén kezdett, "sima" osztályban, ami azt jelenti, hogy a szuper tanító nénin kívül semmi plusz segítsége nem lesz. Ez a helyi suli, ami nem integráló, tehát az az auti gyerek járhat ide, akinek nincs SNI-s papírja és "bírja" :( Az min múlott, hogy gyógypedagógusi segítséget kaptatok? A helyi döntéshozók jóindulatán? Az, hogy 3 gyerek esetén tudnak adni gyógypedagógust, az törvényi előírás, vagy egyszerűen ennyi gyerek esetén "áldoznak" rá? Elnézést a sok (esetleg ostoba) kérdésért, csak szeretném átlátni, hogy mik a lehetőségek. Ugyanilyen órarendet csináltam egyébként én is a tolltartóba, csak több óra van benne sajnos :)

    VálaszTörlés
  4. A gyógypedagógus a sok-sok utánajárás a támogató szakemberek és a szuper iskolaigazgató érdeme. Nem hinném, hogy erre van törvény, jó emberek vannak. A hallássérültek meg teljesen más kategória, ahogy írtam, nem is ugyanaz a gyógypedagógus, egyszerűen az iskola befogadó szellemisége miatt említettem csak. Egyébként több auti gyerek is van az iskolában. A "ha bírja úszik, ha nem bírja, elmerül" szemlélet sajnos nem igazi integráció, ahhoz, hogy mindenkinek jó legyen, értő szakember kell, legalábbis szerintem. És bár sok helyen a hasonló kezdeményezések kudarcba fulladnak, hiszem, hogy érdemes küzdeni, hiszen ha sokan vagyunk, ha sokan szeretnénk szakszerű ellátást az auti gyerekeinknek, akkor - reméljük - egyre több lesz. Sok sikert nektek is a sulihoz!

    VálaszTörlés
  5. Teljesen egyetértek, nálunk is csak kényszermegoldás ez. A kisfiam fejlesztői nagyon bizakodóak voltak, hogy menni fog neki, belevágtunk, de néha úgy érzem, hogy időzített bombán ülünk. Az első hetek mindenesetre pozitívak, a tanárnővel beszélünk, a fejlesztések pedig mennek tovább "magán", meglátjuk. Szívből gratulálok, hogy nektek sikerült ennél ideálisabb megoldást találni, mindig jó ilyet olvasni, szerintem sokunknak ad jó példát:) Olvasni fogom a fejleményeket, mindet jó nektek is!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon köszönöm és szorítok Nektek!

    VálaszTörlés