2013. június 30., vasárnap

Nyár, nyaralás, játék a szobában

Mikor nyaralni megyünk, természetesen fel kell készülni az esős időre is, amit mondjuk egy kis szobányi helyen, örökmozgó gyerekekkel kihúzni nem kis feladat. Meg ugye ott van, mint nehezítő tényező az autó csomagtartójának szűk kapacitása, vagyis, hogy nem tudunk mindent magunkkal vinni. Megmutatom, nekem mik járnak most a fejemben, hátha valaki kedvet kap valamelyikhez:
  • természetesen jönnek a ceruzák, papírok, foglalkoztatók, szinezők stb, mint mindig
  • könyvek :)
  • van egy olyan kis zsákunk, ami csak nyaralásokkor kerül elő és kinder autók és figurák vannak benne, valamint dobókocka, társasjáték-bábuk, lufik
  • egy másik kis zsákban számolópálcikák, ill. a logikai készlet darabjai
  • utázasra kifejezetten jó a bab ábécé - ez korábban már szerepelt. Ha egy alkoholos filc van nálunk, babot jó eséllyel kapunk a helyi boltban is. de készülhet hasonló kupakból is.
 
  • a nyaralás alatt gyűlő fagyisfálcikákat sem érdemes kidobni
  • kártyajátékok, memóriák és hasonlók. Mi ezeket szeretjük:

 
És akkor néhány nekünk épp kedvenc társasjáték, ami elég kicsi, hogy beférjen a bőröndbe:
 
  • Super six - nagyon pici, marokban elfér és jó, hogy többféleképpen lehet vele játszani. Az egyszerűbb változathoz elég a számok ismerete, a bonyolultabbhoz összeadni is kell tudni.
  • Halli galli junior - gyorsaságot, megfigyelőképességet fejleszt, de a vicces csengő miatt az is szereti, akinek ezek nem mennek annyira jól.
  • Tick tack bumm junior - ezt most vettük, már tervezem a kártyák testreszabását :) Jópofa játék, gyorsan kell adott témához tartozó szavakat mondani, miközben körbe adogatjuk a bombát, ami egyszercsak váratlanul felrobban... (Jákob egyelőre fél a robbanástó, pedig egyáltalán nem hangos, ezen még dolgozunk.)

2013. június 29., szombat

Nyár, utazás

Korábban írtam már, hogy játékokat keresek az autózás idejére. Mi ugyanis, ha tehetjük, nem utazunk hosszan, így aztán a gyerekeink nincsenek is hozzászokva a fél napos autóban üléshez. Rólam nem is beszélve, de az egy másik történet, hogy én mennyire és milyen trükkökkel fogom bírni :)
Most viszont kicsit messzebbre megyünk majd, igaz ez sem lesz 3 óránál több megállással együtt. De 3 óra, az 3 óra! Az alatt már csinálni kell valamit.
Az autózások alatt persze lehet:
  • beszélgetni
Mi többnyire szoktunk:
  • énekelni is
Elvben létezik, csak nálunk nem adott:
  • zenehallgatás
Az autónkban minden gyerek előtt lóg egy-egy könyvtartó folyamatosan feltankolva, vagyis egyértelmű, hogy lesz:
  • olvasás
Van egy ketyerénk, ami játékra és filmnézésre is jó, de abból csak egy van. De azért álljon itt, mint lehetőség:
  • valami elektronikai, informatikai figyelemlekötő eszköz.
Tehát innen indul az okoskodás, hogy jó lenne azért valmai játék is, ha már nem bírunk velük, vagy épp csöndre vágyunk. Korábban ajánlotta valaki a
  • kém játékokat.
 
 
Ez az otthon halmozódó apró kacatok eltüntetésére is remek lehetőség :) Én gyér varrástudásommal inkább palackból csinálnám, annak is le lehet ragasztani egyes részeit.
 
Nekem viszont idei tervem az
  • utazós bingo
Én persze "okosan", jó sok munkával gyártottam 4 oldalnyi sajátot, utána jöttem rá, hogy ha angolul keresek (pl. travel games), egy csomó van a neten is. A játék lényege, hogy mindenki kap egy lapot kis képekkel (+ valami alátét és ceruza), amiket út közben meg kell keresnie, majd áthúznia/kipipálnia (láttam lista formátumút is). Ha elfogy, jó :) Vagy: akinek előbbb elfogy az összes, vagy előbb elfogy egy sor, az nyer. Ilyenek:
 
 
 
Van ennek egy hasonló gyári variációja is kártyákkal:
 
 
 
Jópofa ez a letölthető kép is, ahol strigulázni kell a három féle színű autót: 
 
Még több letölthető autós játék itt.
 
Itt láttam olyat is, hogy van
  • x db (busz)jegy,
amiből mondjuk fél óránként egyet lead a gyerek, mikor pedig elfogyott, odaértünk. Kifejezett vizuális támogatás! :)
 
Aztán vannak még a
  • térképek és különféle listák
Ha tudunk nyomtatni egy térképet, hogy merre megyünk, szerintem nagyobb gyerekeknek érdekes követni, esetleg pöttyökkel, vagy színezéssel jelölni, hogy hol vagyunk. Ha nagyon ráérős szülők vagyunk, írhatunk egy listát azokról a településekről, amiket érinteni fogunk, ez is érdekes lehet.
 
És ha még ennél is ügyesebb szülők vagyunk és kellőképp messze megyünk, utazhatunk éjjel, és jöhet az
  • alvás. :)
 
 

2013. június 28., péntek

BOCS kártya

Kockásfülü nyúl :) kérésére akkor erről is néhány szó.
Ő az amiről beszélünk. Tudtommal az AOSZ-nál is beszerezhető, az övék kék:
 
 
A használatáról egy remek kis bejegyzés olvasható az autimentor blogon.
A saját gondolatok, tapasztalatok pedig: Egy alkalommal, mikor a két gyermekem "némi" hangoskodással és rohangálással felkavarta a Postán ácsorgás állóvizét (mint rendesen), én meg kaptam néhány kedves megjegyzést, hazaérve legyártottam a saját verziómat, amit azóta is magammal hordok. Az igazi baj az volt, hogy valaki Áronnak is beszólt, hogy "hé kisöreg...", vagy hasonlók, nálam meg ez veri ki a biztosítékot, így nem épp türelmes, szimpatikus módon reagáltam, vagyis igazából magamra voltam mérges.
Visszatérve a kártyára, nekem nagyon nem tetszik a megnevezése. Miért BOCS? Miért kéne bocsánatot kérnünk? Kérjen az, aki tapintatlanul viselkedett :) Szóval ez pl. nem szerepel az én kártyámon. Helyette valami olyasmi, hogy "gyermekem autizmussal él, kérem, legyen megértő és türelmes és ne ítélkezzen". Nem biztos, hogy szó szerint, most nem vettem elő. :) A hátulján meg van néhány alapinfó, hogy mi minden lehet nekik nehéz + néhány témába vágó honlapcím. Mondom, a kártya mindig nálam van, de még soha, de soha nem használtam. Valahogy nem nagyon érzem azt a helyzetet, amikor már át kell adni és még át lehet. Sokszor könnyebb egyszerűen megrántani a vállamat, hogy mindenki gondoljon amit akar és otthagyni az egészet.
Van valakinek saját tapasztalata? Nagyon-nagyon érdekelne!

2013. június 24., hétfő

Jutalmazás és ajándékok

Jutalmazásról régóta szeretnék írni, csak azért halogatom, mert úgy érzem, hogy én magam még nagyon gyerekcipőben járok a témában :) De talán akkor is érdemes, aztán később majd folytatom.
Tehát: autizmus körökben elterjedt dolog, hogy ha a gyerek valami olyat csinál, ami
1. neki nehéz
2. nekünk tetszik,
akkor valami jutalommal erősítjük meg, hogy aztán máskor is megtegye nekünk.
Ez a jutalom, sokszor valami tárgyi jutalom, amit én (és gondolom, nem vagyok egyedül), nagyon nehezen és fenntartásokkal fogadtam. Annak ellenére, hogy értem, miért van rá szükség: pótolni hivatott a szociális jutalmat.
Merthogy tipikusan fejlődő gyerekeknél sincs ez máshogy.Jutalmakkal tanítgatjuk őket is, csakhogy náluk a jutalom többnyire a felnőtt öröme, mosolya, elismerése, elégedettsége, egy dicséret, simogatás, vagy puszi.
Márpedig épp ezek azok a dolgok, amik autizmusban kicsit, vagy nagyon kevésbé számítanak. Van hogy egyáltalán nem. Vagyis egy autizmussal élő kisgyerek jó eséllyel nem fog csak azért csendben ülni/ türelmesen várni/ megcsinálni egy feladatot stb., mert a körülötte élők ezt várják tőle/ megkérik szépen/ megdicsérik utána.
Ezt a kieső szociális jutalmat igyekszünk hát pótolni valahogy. Legjobbak persze a természetes jutalmak, amik a helyzetből adódnak. Vagyis pl. "ha felveszed az úszónadrágod, mehetsz fürödni", vagy "ha elkéred a játékod, megkapod."
De sokszor van szükség tárgyi jutalmakra is. Ez lehet valami étel, leggyakrabban pl. egy falat ropi, korty kedvenc ital, vagy mazsola. Nyilván nem a legegészségeseb dolog étellel jutalmazni egy gyereket + teljesen szembe megy a többségi pedagógiával, de néha egyszerűen nincs más, ami elég motiváló lenne.
Máskor a tárgyi jutalom lehet valami apró játék, pl. matrica, kártya, kis labda stb. A gyerek speciális érdeklődésére alapozva egész fura dolgok is szolgálhatnak jutalomként, pl. egy zsinór, egy csavar, egy buszjegy stb. Ezeket olykor nehéz elfogadtatni a környezettel, de ha egyszer ez okoz örömet a gyereknek, nem kérdés, hogy el kell fogadnunk.
Végül (vagyis biztos nem, de nekem most csak ezek jutnak eszembe) van olyan is, mikor egy tevékenység a jutalom, pl. elmegyünk buszozni, vagy szórhatja a homokot. Megintcsak ne riadjunk vissza a szokatlan kedvtelésektől!
 
Mivel nálunk közlekedés témában folyik a jutalmazás mostanában, és ez elég általános a spektrumon, ezért összeszedtem néhány ötletet:
  • Jobbnál jobb buszos, autós, vonatos matricák kaphatóak papírboltban, szupermarketekben.
  • Gyönyörű villamosos, buszos, HÉV-es és fogaskerekűs fotókat találtunk egy fotós blogon. Ezeket képeslap méretűre kinyomtattuk, lelamináltuk. Nagy kedvenc, Jákob ezekkel a képekkel alszik.
  • Régi és új buszokról készült fehér hátterű képeket gyűjtögettem google barátom segítségével, ezeket táblázatba rendezve kétszer kinyomtattuk, memória lett belőle, amit páronként lehet megszerezni. Szétvágás előtt:
 
 
 
  • Jóval egyszerűbb megvenni egy kész járműves memóriakártyát pl. a BKV shopban. Ez szétvágható és bármi másnak is használható. Készíthetünk belőle pl. képes lottót. Ez egy társasjáték (egyedül is játszható), ahol mindenkinek van egy alaplapja képekkel (mondjuk 9 darab), majd felváltva húzunk a kivágott kis képekből, és a kihúzott kis képet - ha a miénk - a táblánkra tesszük. Az nyer, akinek elsőször betelik a táblája.
  • Létezik nyomtatható mágneses lap, ha erre nyomtatunk kis képeket, járműves hűtőmágnest készíthetünk.
  • Egy nagyobb kép szétvágásával kirakót is készíthetünk, amit darabonként lehet megszerezni (ha a gyerekünk már képes így késleltetni, ill. belátható az időtartam, amíg várni kell a teljes képre). Kirakó is kapható a BKV-nál.
  •  


  • Írtunk egy buszos történetet is arról, milyenek a BKV és milyenek a Volán buszok - nálunk ez központi probléma mostanában. De természetesen bármiről írhatunk, akár egy utazással kapcsolatos szociális történet is lehet jutalom, ha elég motiváló a gyereknek, hogy elolvashassa.
  • Tevékenységet is lehet úgy adni, hogy több alkalom kell az összegyűjtéséhez. Pl. több darabra vágunk egy buszt, vagy vonatot, tisztázzuk, hogy hogyan lehet a darabokat megszerezni és ha összegyűlt az összes, elmegyünk együtt buszozni, vagy vonatokat nézni.
És akkor még a használathoz is mutatok egy képet. Fontos, hogy mindig egyértelmű legyen, mit várunk el, mit kell teljesíteni, hogy a gyerek hozzájuthasson a jutalomhoz. Ezért a a célt mindig előre pontosan tisztázni kell olyan formán, hogy azt a gyerek is értse. A vizuális támogatás itt is a brátunk, közben is segít emlékezni, hogy miért dolgozunk. Ez a mi egyik szempontkártyánk étkezéshez. A jutalom képe cserélhető.
 
 
Végül egy blogajánló. Most találtam és nagyon jó, itt találtam pl. a BKV-s linket. Autimentor blog.

2013. június 21., péntek

Benne voltunk a TV-ben

Június 21-én (vagyis ma :)) elhangzott egy riport a családunkról az M1 Esély c. műsorában. Mikor megkerestek minket jópár héttel ezelőtt, sokat vívódtunk, hogy vállaljuk-e, hogy beengedjük a TV nyilvánosságát az otthonunkba, aztán épp azért döntöttünk úgy, hogy megtesszük (ráadásul egyikünk sem mozog és beszél magabiztosan a kamera előtt - ez érződik is), hogy megmutassuk, az autizmussal együtt élni nem egy tragédia, a gyerekeink pedig helyes, szerethető gyerekek, nem kerülnivaló csodabogarak. Remélem, sikerül kicsit közelebb hoznunk a témát azokhoz, akik kevésbé ismerik, akik pedig benne élnek, magukra ismerhetnek bennünk. Így tessék nézni! :)
11:12-től

2013. június 20., csütörtök

Ne simogasd!

Amikor valaki egy ismeretlen kutyát szeretne megsimogatni, okosan teszi, ha legalábbis megkérdezi a gazdáját, hogy szabad-e. Még jobb, ha arra is figyel, hogy a kutyát ne érje váratlanul az érintés. Miért nem ilyen egyértelmű ez gyerekekkel? Ha egy aranyos kis formás fejű, puha hajú kisgyereket látnak, sokan automatikusan megsimogatják akár az utcán, vagy a boltban is. A nélkül, hogy akár a gyereket, akár a vele lévő felnőttet megkérdeznék, megengedi-e. A dolog csak akkor válik ilyen nyilvánvalóvá és taszítóvá, ha az embernek autizmussal élő gyermeke van, aki nem szerti, ha megérintik, megsimogatják.
De a dolog, azt hiszem, mindenképp elgondolkodtató: vajon miért nem egyértelmű tiszteletben tartani egy gyerek személyes terét? Vajon ha egy felnőttel történne meg az, hogy egy ismeretlen megsimogatja az utcán, arról miért nem ugyanígy vélekednénk.
A válasz egyébként olyasmi szokott lenni, mint "jajj, de olyan kis helyes", vagy "jajj, ez már szint ösztönös (/automatikus) nálam, úgy megszoktam." Ha egy nőhöz odamenne egy férfi az utcán és mondjuk megsimogatná a mellét, mondván egyrészt, hogy "jajj, de olyan szép", másrészt, hogy "jajj, én ezt már úgy megszoktam, a feleségemét is mindig megsimogatom", hogyan reagálna erre az illető nő. És vajon elítélnénk-e érte?
Persze nem biztos, hogy az autizmussal élő (vagy nem) gyerek tombolni fog és kiabálni (az enyém sem teszi), de hogy jól nem érzi magát tőle, az biztos. Kíváncsi lennék, vajon a gyerekek (nem csak autisták) többségében kelt-e egyáltalán valami jó érzést egy ilyen jelentés nélküli simogatás az utcán.
Én mindenesetre azt javaslom, tartsuk tiszteletben a gyerekek határait is. Szóval mától:
 
Ne simogasd meg egy gyerek fejét, ha nem vagy benne biztos, hogy az jó neki!
 
Képrészlet innen.

2013. június 16., vasárnap

Autizmussal élő gyermek a bölcsődében, óvodában - falak

Ha egy autizmussal élő gyermeket integrált körülmények között helyezünk el bölcsődében, vagy óvodában, könnyen szembetalálhatjuk magunkat a kisgyermeknevelők, vagy az óvónők előítéleteivel. Jó ezekre előre felkészülni, akár szülőként, akár szakemberként vagyunk a történet szereplői.
Mutatok néhány olyan előítéletekből épült falat, amelyekkel én találkoztam, saját válaszaimmal - a lista nyilván bővíthető, a válszok felülbírálhatóak.
 
  • Mi nem használunk ilyen kártyákat meg ilyesmit, kipróbáltuk, de nem működött. Mire én: Igen, ezeket a vizuális segédeszközöket elég nehéz használni, köztük is talán a legnehezebbek a leggyakrabban használt napirendi és kommunikációs kártyák. Többször tapasztaltam én is, hogy valamelyik eszköz nem működik. De aztán később mindig kiderült, hogy rosszul választottuk meg a formát. Szóval nem könnyű jól használni, de ha sikerül, csodákat tesz. Ráadásul még mindig könnyebb kártyákat használni, mint aztán megküzdeni azzal, hogy a gyerek, mivel nem kap segítséget a kommunikációhoz, mindenféle problémás viselkedést alakít ki, mondjuk bántja a többieket, vagy magát.
  • Örömmel látjuk az autizmussal élő kisgyereket, de a kártyákkal/naplóval stb. nekünk nincs sem időnk, sem energiánk foglalkozni. Mire én: Ha egy csoportba egy szemüveges kisgyereket hoznak a szülei, senkinek nem jut eszébe, hogy a kisgyereket szívesen látjuk, de a szemüvegét hagyja otthon. Pedig egy szmüveggel is van plusz munka bővel: le kell venni öltözésnél, alvásnál, biztonságos helyre kell letenni, majd vissza is adni, vigyázni kell rá torna közben, sokszor még le is kell mosni, mert maszatos lesz. Ugyanezt elmondhatnám egy bottal járó kisgyerekről is: Tőle sem vesszük el a botját. Ilyesmi senkinek nem jutna eszébe. Pedig a vizuális segédeszközök - ahogy a nevük is mutatja - éppúgy segédeszközei az autizmussal élő kisgyereknek, mint másnak a szemüveg, a hallókészülék, vagy a bot. Segít neki boldogulni az épek világában.
  • Nem tudunk kirakni napirendi kártyákat, mert a többi gyerek leszedi. Mire én: A többi gyereket meg lehet és meg kell tanítani, hogy ne szedje le. Mindenkinek egyértelmű, hogy a csoportban ott áll a gondozónéni/óvónéni asztala, rajta izgalmas papírok, olló, ragasztó és egyebek, de a gyerekek tudják, hogy az tiltott terület. Nem maguktól, hanem megtanulták. Lehet, hogy a többi gyerek egyszer-kétszer leszedi a kártyákat, mert érdekesek és ők is szeretnék megnézni. Ilyenkor meg lehet mutatni nekik, de meg kell szokniuk, hogy azokat az autizmussal élő kisgyerek hazsnálja. (Nagyobbaknál lehet egy felelős, aki reggel kirakja neki.)
  • Nem engedhetek meg neki olyasmit, amit a többi gyereknek sem engedek meg, mert eltanulják. Mire én: A többi gyereknek egész egyszerűen meg lehet mondani, hogy "neki szabad, neked nem". Ez lehet egy egyszerű szabály, de az ő szintjükön meg is magyarázhatjuk, pl.: "Ő nem tud tisztán enni/ a szőnyegen maradni/ csöndben lenni, te viszont igen". Persze a gyerekek meg fogják próbálni így is, de legyünk következetesek! Hiszem, hogy ha ez a dolog bennünk felnőttekben rendben van, könnyedén elfogadtatjuk majd a ránk bízott gyerekekkel is. És megint egy látássérült példa: ha egy erősen gyengénlátó kisgyerek kerül a csoportunkba, aki úgy közlekedik, hogy mindent megtapogat, nem fogjuk ezt neki megtiltani, csak azért, nehogy a többiek is tapogatni kezdjenek. És a többiek ki is fogják próbálni, ez kell ahhoz, hogy megértsék és elfogadják - ez az ő tanulásuk. De aztán ráunnak és abba fogják hagyni, mert nincs rá szükségük
  • Az autizmussal élő gyereken nem látszik, hogy más lenne, ezért a többiek nem fogják érteni, ha másképp bánok vele. Mire én: Ezek a bennünk, felnőttekben élő előítéletek, hogy könnyebb elfogadni egy mozgássérült kisgyerek másságát, akin látszik a problémája. A gyerekekben ezek az előítéletek még nem élnek. Ez megint egy másik olyan helyzet, ahol ők is profitálhatnak az integrációból: megtanulhatják, hogy nem vagyunk egyformák és a különbözőségünk nem mindig külsőségekben nyilvánul meg.
  • Hiába mondom neki sokszor, türelmesen, nem csinálja. Mire én: Előfordulhat, hogy nem érti. Autizmussal élő gyerekeket ritkán (szinte soha nem) mozgat rossz szándék, dac, vagy lázadás. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy egy gyerekekkel zsúfolt csoportszobában, egy feszült helyzetben ("akarnak tőlem valamit") még azt sem érti meg, amit egyébként igen. Általános jelenség az is, hogy az autizmussal élő gyerekek jobban (nagyobb szókinccsel, bonyolultabb mondatokkal) beszélnek, mint amennyire mások beszédét értik. Ilyen helyzetekben azt szoktam javasolni, hogy bánjunk vele kicsit úgy, mintha süket lenne: mutassuk meg, használjunk egyszerű gesztusokat, tegyük oda a kezét, adjuk a kezébe, vagy nyújtsuk felé a tárgyat stb., miközben egy-egy szóval segítjük. (Pl. "Most már nyugodtan kimehetsz az udvarra a többiek után" helyett "Udvar."+ mutatás.)
Folytatás, avagy mások mondták (köszi Éva!)
  • Nem kellenek ezek a kártyák, ezektől csak még merevebb lesz. Mire mi: Sokszor az egyforma, már jól ismert hétköznapokban tényleg nem lenne semmi gond napirendhasználat nélkül, a problémák akkor kezdődnek, mikor valami változás van a programban: esik az eső és nem lehet kimenni, jön az orvos, farsang van, anyák napja, vagy hasonlók. Ilyen eseményeknél egy autizmussal élő gyerek teljesen össze tud zavarodni. Az meg legtöbbször kevés, hogy elmondjuk neki, de ha van a kezünkben egy eszköz, amit ért (a napirend), máris nyert ügyünk van. Mi csak kirakjuk, ő megnézi, ha kell naponta százszor odapillant, és biztos lehet benne, hogy ettől még nem borult fel a világ, vagyis pl. anya ugyanúgy jön délután.
  • Érti a beszédet, nem kellenek a kártyák. Mire mi: Könnyen lehet, hogy úgy tűnik, hogy érti a beszédet, mert az ismert szituációkban jól boldogul. Az is lehet, hogy sok szót használ, de autizmusban soha nem lehetünk biztosak abban, hogy ezek jelentésével is tisztában van. Talán csak megjegyzett egy szituációt úgy, ahogy egyszer már lezajlott - szavakkal, gesztusokkal, mindennel együtt. Meg aztán érteni a beszédet és jól használni azt megint két különböző dolog. Lehet, hogy tudja, hogy melyik a ladba, melyik a könyv, vagy a fa kocka, de amikor nagyon szeretne játszani vele, már nem fogja tudni elkérni. Talán azért nem tűnt fel eddig, mert nem is gondoltuk, hogy szeretné.


2013. június 13., csütörtök

Szeretem játékok


 

Amikor játékot veszek a fiúknak (persze nem csak fejlesztő játékaink vannak), a következőket részesítem előnyben:
  • mozgásos, pl. egyensúlyfejlesztő játékok, mert a mozgás fejlődése minden másnak (beszéd, értelem...) az alapja, ráadásul az egészséges életmódra nevelést is időben el kell kezdeni.
  • finommanipuláció fejlesztő játékok, mert szükségünk van rá, ráadásul ezek a finommanipuláción kívül a figyelmet és a kitartást is javítják
  • többfunkciós, kreatívan használható játékok
  • egyedül játszható játékok, mert így egyrészt többet tudnak vele játszani, kompetensebbnek élhetik meg magukat, nekem pedig több szabad(?)időm marad
  • legyen igényes, tartós a kivitele, ezzel egyrészt az esztétikai nevelésnek adunk egy esélyt, másrészt megkímélem őket attól a (nem kis) stressztől, amikor meg kell válni az ócska (igaz, olcsó) daraboktól
Most a teljesség igényének teljes mellőzésével mutatok néhány szeretem játékot, hátha valaki ötletet merít belőle névnaphoz, szülinaphoz. (A játékok nevére kattintva elérhető a beszerzési forrás, de sok biztos kapható máshol is.)

Hinta: Minden gyereknek kell! Nekem ez a csepp alakú azért különösen szeretnivaló, mert már az újszülőttet is bele lehet fektetni (ami igen jó neki), később pedig beleülve és kívülről rákapaszkodva is használható. Mivel a felfüggesztése gyakorlatilag egy pontos, a hinta nem csak előre-hátra mozgást végez, hanem imbolyog, amit az idegrendszer különösen "szeret".
 
EKORRE Függőszék felfújható betéttel IKEA A hinta fejleszti az egyensúlyérzéket. Hozzájárul a jó közérzethez és a pihenéshez is.
 
Függőágy Ezt is azért szeretem, mert fekve, ülve, mászkálva, keresztbe, vagy hosszában is használható, ráadásul mivel egy felnőtt mellé egy-két gyerek is belefér (legalábbis a miénkbe :)), igazi közösségi hely, énekléshez, olvasáshoz, intim beszélgetésekhez nem kell jobb. Nagyon vágyom egy második darabra, hogy ne csak a kertben, hanem a lakásban is legyen. Kinőhetetlen és strapabíró.
 
 


Bilibo: Ez egy nagyon kreatív játék a még megfizethető kategóriában.Lehet beleülni, hintázni, forogni, de tálnak, bölcsőnek, alagútnak, garázsnak is megteszi. Mi sosem vizeztünk vele, de állítólag azt is lehet.

Moluk Bilibo készségfejlesztő játék zöld

Huple: Ha pedig nagyon gazdag lennék, ilyet vettem volna a gyerekeimnek. Szintén használható már csecsemő kortól, de még iskolásoknak is jó. Lehet benne feküdni, ülni, állni, forogni, billegni, egymást billegtetni, állva labdázni, megfordítva ráállni... Állítólag a vizen is fennmarad.

Gyerek méretű torony építő: Egész pici, de már felfelé törekvő gyerekeknek már simán vennék ilyen építőt. Eleinte persze anya és apa rakják egymásra, meg egymás mellé, később egyet-kettőt-többet már a csemete is. Sokféle kapható, ezzel a fajtával nemrég találkoztam egy barátnőm kislányánál és azért tetszett meg, mert nem csak tornyot, hanem utcát (lépcsőt) is lehet belőle építeni. Elpakolásnál pedig egymásba illeszteni. A képekről pedig beszélgetni. Igaz, hogy kartonból van, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy mégis elég strapabíró játék.

Képes torony autóval
Poharas építő: Hasonló az előzőhöz, csak kisebb, kevesebb darabból áll, viszont később remekül használható játékkonyhában, homokozóban, medencében, fürdőkádban. (Ennek az ikeás változatnak a legtöbb darabja lyukacsos alul.)
 
MULA Építő poharak IKEA Tartós műanyag, vízzel könnyen tisztítható.
 
 
Fa vonat: Nálunk időről időre előkerülő kedvenc, amit jópár éve gyűrünk. Ha most újrakezdeném, ikeásat vennék kezdőcsomagnak, mert olcsó, de a legjobb, hogy az egyes márkák kompatibilisek egymással. És nagyon sokféle kiegészítő van hozzá (nekünk sorompónk van, függőhídunk, alagútunk, fordítókorongunk, végállomásunk, megállónk stb.). Remekül fejleszti a térlátást és kisebb korban még finommanipulációs kihívás is van az építésben és a használatban. A vonat tolása előkészíti a vonalvezetést, vagyis az írást. 
LILLABO Vonatkészlet, 20 db IKEA Több sínpályából is összeépíthető. Egy pálya hossza max.  300 cm. Más vonatrendszerekkel is összekapcsolható.
Képes lottó: Én nem csak 3 éves kortól ajánlanám, szótanuláshoz remek. Először simán lehet egy felnőtt-egy gyerek felállásban játszani úgy, hogy a felnőtt ad egy képet (vagy a gyerek húz pl. egy zsákból), megnevezi, majd a helyére teszi. Aztán ha mind megvan, a felnőtt egyenként visszakéri. ("Kérem a ...-t!" vagy "Kérem azt, amelyik....")
 
Simba - Noris - Óvodás játékok-Képes-lottó - 8981806
 
LÜK: Ez a játék valahol a játékverseny élén helyezkedik el nálam. Aki nem ismeri: van a képen látható eszköz, vagyis keret (kb. kisebb ovisoknak, a nagyobbaknak szóló változat pedig kisiskolásoknak), amihez sok-sok füzet kapható. A füzetekben különböző feladványok vannak, amelyeket úgy kell megoldani, hogy a kinyitott füzetet a keret alá tesszül és a kis lapokat a feladat szerint áthelyezzük. Elmondani bonyolult, de valójában egyszerű, nagyon vizuális, autizmus barát és (szinte) instrukcók nélkül is jól játszható egyedül, vagy közösen is. Egyszerűen zseniális! (És a füzetek is jók - majdnem mind.) Miért nem én találtam ki?
 
LDI-002 BAMBINO LÜK Keret
 
Csodaház és csodatábla: Ez egy (vagyis két összetartozó, de külön is használható) nagyon egyszerű játék, aminek nincs egyetlen játékszabálya, hanem rengeteg variációban lehet benne képeket rendezni sorba, csoportba szín, anyag, évszak, kezdőbetű, szótagszám és mindenféle egyéb tulajdonság mentén. Sok és tartós kis kép van benne és dobozonként egy-egy tábla. Tehát elsősorban csoportosításhoz, al- és főfogalmak tanulásához, hangokra, szótagokra bontáshoz ajánlanám és csak olyanoknak, akik kellő kreativitással tudják a saját gyerekük igényeire szabni. (Vagyis annak nem, aki inkább a konkrét játékszabályt szereti, bár ilyenek is vannak benne. :))
 
Csodaház
Cikkszám: 3196

2013. június 12., szerda

Strukturált, zárt végű feladatok

A címben jelzett feladatok nagyon jól beválnak autizmusban, de persze - szokás szerint - hasznosak lehetnek azon kívül is. Onnan lehet őket felismerni, hogy
  • Mindig lehet tudni, hogy a feladat mikor megoldott, mikor van kész. Vagyis előre lehet tudni, hogy pontosan mit kell csinálni és meddig/hányszor. Ezt jelenti a zárt vég. (Pl. bedobni az összes elemet valahova.)
  • Kevés szóval, vagy inkább szó nélkül (megmutatás belefér) megérthető, hogy mit is kell csinálni.
  • Praktikus, ha nem lehet "visszacsinálni", vagy rosszul csinálni, de ez nem mindig megoldható, és nem is mindenkinél szükséges.
  • Autizmusban az sem baj, ha nincsenek olyan felesleges ingerek, amik elvonhatják a gyerek figyelmét (színek, díszítés, csillogás stb.)
Szóval nem olyan bonyolult, rá lehet érezni. Én legtöbbször cipősdobozt meg tojásos dobozt használok hozzá és más háztartási hulladékokat.
Szerepelt ám már sok ilyen, korábban összegyűjtöttem a formabedobókat itt, a válogatós, egyeztetős játékokat itt, ezek többsége megfelel a fenti kritériumnak. De mutatom a legfrissebbeket is.
 
Az első gyakorltilag egy persely, ami vitaminos dobozból készült. A doboz oda van ragasztva a tálhoz, kiküszöbölve egy hibalehetőséget. A korongokat itt vettem nagy tételben fillérekért :)
 
 
Ugyanennek variációja, amikor egy palackba vizet töltünk (a kupakra rést vágunk) és akkor a szép színes korongok lassan ide-oda lengve hullanak alá.
 
 
A gyöngyfűzést megelőző fázis (ha a Montessori toronnyal már boldogul egy gyerek), hogy hurkapálcikára fel tudja fűzni a nagy szemű gyöngyöket. Itt a vitaminos dobozba gyurmát tettem, hogy nehezebb is legyen és a hurkapálcika is stabilabban álljon. A feladat szerintem jól látszik.
 
 
És akkor egy tojásosdobozos is: a fagyispálcikákat ki kell húzgálni, majd a jobb oldali dobozba dobni. (A doboz mondjuk lehetne feliratmentes itt is, az előzőnél is. *pirul*)
 
 
Duplo toronyépítés tanító játék: a kék kocka cellux-szal, a tál pillanatragasztóval van rögzítve.
 
 
 
 
És végül egy nagy kedvencem, ami korábban már szerepelt és sajnos nincs is már meg, de alkalomadtán újra elkészítem (spatula, tojásos doboz, karton). Lehet betenni (ültetni), vagy kivenni a virágokat.
 
 
 
Egy csomó más hasonló és még jobb ötletet lehet taláni a ShoeboxTasks.com-on

2013. június 11., kedd

A csodálatos színkártya - avagy vizualitás pillanatok alatt

Minden nagyobb barkácsáruházban be lehet szerezni ingyen színkártyákat, amik nagyon hasznosak a megfelelő falszín kiválasztásához. Erről beszélek (kép innen):
 

 
De persze másra is használhatóak és nem csak a lakberendezésben. :) Több azonosat szétvágva párosíthatjuk, csoportosíthatjuk a színeket, vagy lehet árnyalaton belül szorbarakni. Készíthetünk belőle színes képeket, felhasználhatjuk montázsokhoz, vagy odaadhatjuk az épp vágni tanuló csmetének, hogy a vonal mentén szétszabdalja.
Mi mostanában erre készítünk villám vizuális segédeszközöket. Egy-egy csík remek alapanyag villám folyamatábrákhoz, még laminálni sem kell, egy ideig bírja kiragasztva. És esztétikus. Én alkoholos filccel szoktam rajzolni rá.
Mi legújabban a logopédia gyakorláshoz használjuk, ilyenre készítettem két sorozatot az elvégzendő gyakorlatokról. Ehhez szétvágtam, hogy tudjak egyszerre csak egyet mutatni, de mivel a sorrend itt fontos, hasznosak az árnyalatok, ha véletlenül összekeverném a kupacot. Van egy kék és egy zöld sorozatunk, naponta váltogatjuk:
 
 
Egy másik sor a tükrön is van, arra az esetre, ha én épp nem vagyok itthon, akkor ezeket végzik a tükörnél ülve Apával - fő a változatosság.
 
 
Készítettünk egy igényesebb darabot is, ez egy játékválasztó. A kis színes lapokra rajzoltam a választható játékokat, egyenként lamináltam őket egy-egy méretüknél nagyobb fóliával (épp ekkora volt, amit nem kellett vágni), majd egy kulcskarikával összefűztük. Kapott egy akasztót is, hogy kilógathassuk.
 
 
Mondja valaki, hogy nem helyes! :)

2013. június 10., hétfő

Társasjátékok

Első ilyen típusú próbálkozásom az Autós társas volt.
 
 
Áron majdnem 5 éves volt, mikor úgy éreztem, épp eljött az ideje. Nézegettem a neten a társasjátékokat, de egyik drágább volt, mint a másik.
Aztán gondoltam egy nagyot, miszerint valami jót mi is tudnánk. Hosszan vívódtam azon, miből is készüljenek a mezők, hogy lehessen őket variálni. Először valami fém lap - mágnes megoldás járt az eszemben, aztán beugrott a filc. Kicsi filc lapokat ha egy nagyobb filc lapra teszünk, az nem csúszik el. Ráadásul könnyű elkészíteni, szép, volt is itthon... Mi kell még?
A bábuk kőből készültek, akril festékkel festettem rá a mintát: természetesen autókat. És ha már ez lett a téma, bizonyos mezőkre közlekedési táblákat vasaltunk (pólóra vasalható fóliával). A Stop táblánál meg kell állni, egyszer kimaradsz a dobásból. A főútvonalon gyorsan haladsz, 2-t előre léphetsz. A zsákutcából vissza kell tolatnod, 1-t hátralépsz. Az autópályán pedig nagyon gyorsan haladhatsz, újra dobhatsz. És persze vannak a színes, utasítás nélküli mezők. Dobókocka... Igazán nem bonyolultak a szabályok, ugye?
 
Technikai részletek, avagy a vasalás tanulságai: Nem értem, miért, de azok a részek, amelyek fehérek, vagyis nincs rajtuk festék a nyomtatóból, odaragadnak a filchez, vagyis nagyon alaposan körbe kellett vágni mindent. Még jó, hogy a közlekedési tábláknak viszonylag egyszerű a fazonja. ;) Én különben másfél percig vasaltam egy-egy mintát, 3-as fokozatú, de nem teljesen forró vasalóval hosszas kísérletezés után. De ez gondolom fóliától, ayagtól stb. függ. Mindenesetre jó sok selejtet gyártottam, aki hasonlóba fog, az ezzel számoljon.
A kis darabokat egy külön dobozba tettük, aztán az egészet egy nagyba. Ez utóbbinak mondjuk nem lett túl profi a kinézete (ld. fent), mivel utolsó nap készült el a doboz, és már se időm, se energiám nem volt többre.
Most mutatom a képeket, aztán folytatom:
 
 
 
 
Itt egy olyan pályát láthattatok összerakva, ami a lehető legegyszerűbb, legrövidebb. Hárman kb. 10 perc alatt játszottunk le egy kört. Ebben nem volt benne minden mező, mint ahogy a következő képen is látszik. :) Ha a teljes pályát összerakjuk, az kicsit hosszabb, de ketten pl. azt is lejátszottuk 10 perc alatt, úgyhogy hosszú figyelmi terjedelem nem szükséges hozzá. 
Egyik előnye, hogy lehet utólag is variálni, akár útelágazást is építeni bele. Másik, hogy a pálya mindig más, mikor hogy sikerül összerakni.
 
Másodjára Jákob 4. születésnapja apropóján vágtam hasonlóba a fejszémet (ollómat). Intézd el! társas.
Adottak voltak a bábuk, ezeket a Fakopáncsnál vettem. Szépek, színesek, kedvesek, állatosak. Aztán kitaláltam az alapkoncepciót: az állatoknak különböző ügyeket kelljen elintézniük, siessenek egyik helyről a másikra, mint mi szoktunk. :) Az nyer, aki leghamarabb végez. És biztos voltam benne, hogy akarok bele zebrát is, ahol kockadobással kell eldönteni, hogy piros-e a lámpa, vagy szabad az út. A legnagyobb fejtörést szokás szerint a játéktábla okozta: festeni akartam akrilfestékkel, de mire? Felmerült valami parafa alap, tányéralátét, fa lap, karton stb, de végül újra a kötséghatékony és helytakarékos megoldás mellett döntöttem: legyen megint filc!
A játéktábla festését krumplinyomdával végeztem, ami igen élvezetes, és szerintem látványos is az eredmény. Színhelyes fényképet sajnos nem tudtam csinálni, de talán a második hasonlít valamelyest. Az életben igazán jó sikerültek a színek. Hangulatos macskaköves utcák, színes épületek... Ez az alap:
 
 
Itt pedig már játék közben. A különböző helyszínekhez laminált kártyák vannak, ezek játékonként máshová kerülnek. A játék elején mindenki kap egy listát (l. a képen elöl: Posta, orvosi rendelő, cipőbolt), ezen követheti, hova kell neki mennie. Az nyer, aki először ér haza. Háttérben a játék doboza, ami egy chipses dobozból készült, a játéktábla összetekerve kerül bele.
 
 
Hátha valaki készítene ilyet, a helyszínek nálunk: Auchan, Tesco, patika, orvosi rendelő, Obi, Shell, cipőbolt (Salus), Posta. Lehetne még IKEA is, sajnálom, hogy az kimaradt.
 
Végül egy nem egészen társasjáték, de közös családi elfoglaltsághoz alkalmas, szerintem nem szorul magyarázatra. Ezt a fiúkkal készítettük Apának ajándéba. Azt hiszem, nem szorul magyarázatra :)
 
 
Most valami olyasmin gondolkodom, amit az autóban lehet játszani a nyári utazások alatt. Van valakinek ötlete?

2013. június 7., péntek

Autizmus könyvlista 1. - Ők maguk


Igértem irodalomlistát, lesz több is, most íme az első. Olyan könyveket gyűjtöttem most össze, melyeket maguk az autizmussal élők, vagy családtagjaik írtak magukról, az életükről, az autizmusról és nem utolsó sorban a környezetük(ben élők)ről. Azért ez a lista az első, mert szerintem így lehet legtöbbet tanulni arról, HOGYAN NE BÁNTSUK őket, hogyan éljünk úgy egymás mellett, hogy az mindenkinek jó legyen. Ezek mind olvasmányos, élvezetes, közérthető írások, amikből megtanulni ugyan nem lehet az autizmust, de kicsit ráérezni igen. Tehát:
 
Autizmussal élő felnőtt nők (milyen furcsa, hogy csak nők) önmagukról, az autizmusról:
  • Gunilla Gerland: Egy valódi ember
  • Temple Grandin: Segítség! Autizmus! (Ebből a könyvből készült a film Temple Grandin címen.)
  • Donna Williams: Autizmus
  • Donna Williams: Eszmélés – Kitörés az autizmusból
  • Therese Joliffe, Richard Landsdown, Clive Robinson: Egy személyesbeszámoló (pár oldalas kis füzet)

 Itt a szerző sok más sorstársa tapasztalatait gyűjtötte össze:
  • Clare Sainsbury : Marslakó a játszótéren - Hogyan értsük meg az Asperger-szindrómás iskolásokat?

Szülők a gyerekeikről:
  • Christopher Stevens, Nicola Stevens: Egy kisfiú
  • Hilde De Clercq: Mama, ez itt ember, vagy állat? 

Nem tartozik szorosan ide, de van egy könyv, amit nemrég olvastam és egy másik folyamatban, amiket szívesen ajánlanék az elszántabbaknak. Ezek szakkönyvek, de mindkettőben sok-sok példa, idézet van:

  • Theo Peeters: Autizmus – Elmélettől a gyakorlatig
  • Kathleen Ann Quill: Tedd – Nézd – Hallgasd – Mondd Szociális és kommunikációs intervenció autizmussal élő gyermekek számára

2013. június 5., szerda

Engedjük másnak lenni

Ha az ember autizmussal élő gyermeket nevel, nap mint nap rá kell jöjjön, hogy a dolgok nem mindig úgy tökéletesek, ahogy azt korábban gondolta, vagy ahogy azt másoktól megszokta. Ahogy a gyerekeink egyik nagy tanulása merni másnak lenni, úgy a mienk az, hogy engedjük őket  másnak lenni. Még akkor is, ha ezért szembe kell mennünk az egész világgal. Szép feladat :)
Theo Peeters: Autizmus - Az elmélettől a gyakorlatig c. nagyszerű könyvében olvastam nemrég egy nagyon találó leírást egy édesanyától, ami nekem pont erről szól. Aktuális kedvenc idézetem.
 
"Megint közeledik az ünnepi időszak az összes meglepetéssel együtt. Nem igazán várom, mert megzavarja Thomas napi rutinját. De már megtaláltam a módját annak, hogy hogyan segítsek neki: a legtöbb ember számára a meglepetés rendszerint jó dolog, az ő számára azonban a dolgok csak akkor jók, ha előreláthatóak.
Tehát megmutatom neki a reklámfüzeteket, és bennük azt a játékot, amit a Télapó fog hozni, megmutatom, mit tud majd csinálni a játékkal, hogyan fogja tudni használni. Az összes képet kivágjuk és papírlapokra ragasztjuk fel őket. Készítek neki egy fehér lapokból álló naptárt, úgyhogy ő maga tépheti le a lapokat, minden nap egyet. Pontosan láthatja, mennyi ideig fog tartani. A meglepetést ábrázoló képet pedig egy piros papírlapra ragasztjuk.
Ezután elmegyünk az üzletbe, hogy megnézzük a valódi ajándékot, mivel az nem pontosan ugyanúgy néz ki, mint a hirdetésen. Ha tehetjük, ki is kérjük a játékkölcsönzőből, hogy biztos legyek abban, hogy nem túl bonyolult Thomas számára és hogy tudja majd kezelni.
Karácsony előtti este megmondom neki, hol fogja megtalálni a "meglepetést", és hogy milyen papírba lesz csomagolva. A testvérei úgy gondolják, hogy csak fele akkora öröm, ha előre tudják ezeket a dolgokat. De amikor eljön a nagy nap, és a piros lap felbukkan Thomas naptárán, az az ÖSSZES gyerek számára igazi ünnep. Még Thomas számára is, mivel most nem fogja ledobálni a papírt a földre, nem fog kiabálni, vagy sírni. Azt találta, amire számított, minden előrelátható volt. EZ AZ Ő "MEGLEPETÉSE". Ezután kettőt pislog, és ezzel egyidőben kinyitja és becsukja a száját. Az egyik keze lazán az oldala mellett lóg, a másikkal meghúz egy hajtincset. Néhányszor ügyetlenül fel-le ugrál. Én pedig ilyenkor meghatódom, mert látom, hogy tényleg örül." (Hilde De Clercq)

2013. június 2., vasárnap

Én könyv

Az egyik legjobb dolog, amit az autizmussal megismertem, az én könyv. Ha valaha lesz még olyan az életben, hogy nem autista kisiskolások közé keveredem, biztos, hogy velük is csinálnék ilyet. Mert hasznos és jóóóóó! Egy csomó minden másra is lehet használni, mint amire eredetileg kitalálták (ki találta ki?), de erről most nem szeretnék írni. Arról viszont igen, szerintem miért olyan nagyon fontos, hogy autizmussal élő gyerekekkel én könyvet vezessünk. De erről majd a végén.
 
Előtte viszont: Mi is ez? Az én könyv egy olyan saját készítésű és folyamatosan bővülő, változó füzet, amiben minden benne van (lehet/ kéne, hogy legyen), ami az adott gyereknek magával kapcsolatban fontos. Vagyis egyfajta önismereti gyűjtemény. Fontos, hogy mindig egyes szám első személyben íródjon.
 
A külcsín lehet egyéni, de legyen bővíthető. A miénk egy-egy gyűrűs dosszié.
 
Az első oldalon mindenképp legyen egy fotó a tulajdonosról. Alatta, mellette szerepelhetnek a személyes adatok.
 
 
A következő oldalak szólhatnak a családtagokról (nálunk külön van a szűkebb és a tágabb család), a lakásról, ahol élünk, az iskoláról, óvodáról, barátokról, más ismerősökről.
 


 
Ha kicsit mélyebbre ásunk, arról is szólnunk kell, mit szeret csinálni az illető és mit nem. Kivel mit. Mikor mérges, vagy szomorú. Jó, ha sikerül ezekről képet is készítenünk, de a rajz is jobb, mint a semmi.
 
 
Még mélyebbre ásva jöhetnek azok a dolgok, amik nehezek az illetőnek (ha eljön az idő, így tudjuk bevezetni az autizmus-témát), miben szorul segítségre, hogy és kitől lehet segítséget kérni. Miben tud maga változtatni és ezt hogyan teszi (ez nagy téma) stb. 
  


Az én könyv nagyon egyéni, testreszabott műfaj. Fontos, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozzunk, amik az adott gyereknek fontosak, amik őt foglalkoztatják. Mindezt olyan szinten, amit ő megért. (Pl. az előző képen látszó rengeteg fotó sok gyereknek biztosan túlzás egy oldalon - nekünk elmegy.)
A mi naplónkban is sok személyes tartalom van, ezeket nem is fogom a nyilvánosság elé tárni, de azért mutatok egy oldalt a példa kedvéért: Jákob még nem nagyon érti, mit is jelent az, hogy valaki családtag, vagy nem, mi lesz velünk, ha felnövünk, melyik kapcsolataink maradnak meg, mik azok, amik elmúlhatnak stb. Erre készült (többek között) ez az oldalpár, ahol egyrészt látszik, hogy kikkel vagyunk "összekötve" (a család; bal felső sarokban az állandóságot jelképező álló figura), és kik azok akik csak egy ideig vannak jelen az életünkben (bal felső sarokban a változást jelző mozgó figura)
 

 
Ahogy írtam, a mi én könyveink folyamatosan változnak: Egészen biztosan kerül bele új oldal a tulajdonos szülinapja környékén (most ennyi idős vagyok, ekkora, ezeket szeretem csinálni, ezek a barátaim, ezt nem szeretem stb.), de a nyaralásokról, nagyobb élményekről is szoktunk készíteni egy-egy oldalt - ez már kicsit összemossa egy másik hasznos holmival, a naplóval, arról is írok majd. Szintén ide szoktuk lefűzni a szociális történetek egy részét.
 
És akkor néhány záró gondolat arról, miért is fontos szerintem: Olvasmányaimból úgy tűnik, a jó képességű autizmussal élőknek sem könnyű feladat, hogy önmagukat, mint önálló entitást azonosítsák. Többen beszámolnak arról, hogy gyerekként sokáig nem tudták, hogy az ő kezük hozzájuk tartozik, azt ők mozgatják és hasonlók. A szenzoros problémák tovább nehezítik ezt a dologt, nem egyszerű megmondani, felismerni, mi hol van, amit érzek, az fájdalom-e stb. Kamaszkorban nagy riadalmat tud kelteni a testük változása is (mint minden változás), erre sem árt felkészülni. És ez még csak a test!
Ha valaki nem tudja, hogy az érzései az ő érzései, könnyen sírva fakad, ha más szomorú, vagy érez fájdalmat, ha más esik el. Könnyen belátható az is, hogy a túlcsorduló indulatokat is csak úgy lehet kezelni, ha az illető tudja, hogy mivel van dolga.
A harmadik dolog a másság, az autizmus kérdése. Fontosnak gondolom, hogy minél előbb megtanítsuk gyerekeinknek, hogy hogyan kezeljék ezt a dolgot, hiszen egészen biztosan soha nem lesznek olyanok, mint a többség, vagyis ha boldog, kiegyensúlyozott életet akarnak élni, jobban teszik, ha megbarátkoznak saját másságukkal. Ehhez viszont a legfontosabb dolog tisztában lenni önmagukkal. Kell, hogy tudják, kik is ők, mik az ő érzéseik, hogy ugyanúgy, ahogy kívülről sem vagyunk egyformák, belülről is különbözünk. Ha a másik ember gondol, vagy érez valamit, azt nem kell nekik is ugyanúgy gondolni. Ha valaki mond nekik valamit, azt nem kell gondolkodás nélkül elfogadniuk és végrehajtaniuk. Lehet egyedül lenni, lehet furcsa dolgoknak örülni, lehet másképp boldognak lenni. Igen, ez teljesen rendben van. Nekem ide vezet az én könyv. (Kéne is vele foglalkoznunk többet! :))

+1 Épp azért, mert az én könyv egy nagyon személyes, intim műfaj, azt gonolom, ennek aztán igazán a családban a helye. Persze negyon klassz dolog, ha az óvodai, iskolai pedagógusok is felkészültek és segítenek, de ép gyerekeket is a szüleik tanítanak meg a saját testük, lelkük ismeretére. Az én könyvbe óhatatlanul beivódik a család kultúrája, a normái, hite stb. És ez szerintem szép és összekovácsoló dolog.
 
Az én könyvről olvashattok itt is.
És sok helyen szerveznek én könyv készítő foglalkozásokat, akit érdekel, nézzen szét a neten.